2009. nov. 10.

Töprengő

Immáron sokadszor kaptunk figyelmeztetést, hogy képeinket valaki letöltötte, és oldalán sajátjaként használja fel.
Volt aki levélben feltett kérésünkre, hogy vegye le, kedvesen visszaírt, hogy oké, csak neki az annyira tetszett.
Volt aki azt válaszolta, hogy nem ő tehet róla mert az általa az oldal elkészítésével megbízott informatikus szedte össze innen-onnan a képeket és ő igazából, most honnan tudná melyik a miénk?!
Volt aki photoshoppal kicsit megbuherálta, de hát az attól még bőven felismerhető maradt.

Szó se róla, nagy öröm ha ennyi „kollega” tetszését elnyerjük, de ördögi kör ez.
A minap egy névtelen megjegyzés író a szemünkre vetette, hogy ezek nem a mi munkáink.
Pedig de!
A honlapot (http://www.kreativeskuvosziget.hu/) én készítettem, a fotók 90%-ával egyetemben ( a maradék 10%-ot a pároktól kapjuk, ezeken megjelöljük a fotós nevét), a csokrokat, virágdíszeket pedig 100 %-ig Móni (a segédletemmel) köti.
Szomorú, még nekünk kell magyarázni, hogy igaz, hogy más oldalán láttad, de nem ő készítette, hanem én??
Egy rendezvényszervező szájából az hangzott el, azzal az összekacsintós stílusú nézéssel, hogy „tudjuk, hogy van ez, innen-onnan összeszedi az ember a nagyvilágból”.
Hát már aki, mert mi ugyan nem.


Az első pillanattól kezdve az utolsóig, a honlapunkon szereplő minden fotó csakis és kizárólag saját munkánk. Mindről el tudjuk mondani kinek az esküvőjére, miért pont azt készítettük, mikor és hol volt stb…..
Most van egy oldal - még nem vették le, intézkedés alatt áll - a 4 bemutatott menyasszonyi csokorból hármat a Móni kötött, én mindig mondom, hogy tehetséges! :)
A legújabb probléma most ezzel az, hogy (a fotók alá) írt szál mennyiséget és árat is az illető.
A szál egyik esetben sem annyi, mint amennyi a valós felhasználás volt.
Az árképzés is problémás. Mi ecuadori és holland virágokkal dolgozunk, és vajon ő?
Mi lesz ha majd jön valaki a kezében a Móni által kötött, általam fotózott képpel és azzal az árral amit „másolós” cég kalkulált? Sikerült a lehető legnagyobb zavart elérni! Nem elég a munkánk hitelességét bizonygatni, még majd hirtelen azért nem minket választanak, mert ott csontugyanazt kínálják olcsóbban?
De vajon miért nem saját munkáját tette ki a virágkötő? Fel merjem tételezni, hogy mert Ő nem tud ilyet? Mert ha tudna, biztosan a sajátját mutogatná büszkén, nem?! Juj, de ez esetben akkor olcsó húsnak híg a leve? És mégsem ilyen minőségű készterméket kap majd a megrendelő?



Rita
UI: elárulok egy titkot, a képeinken a csokrot tartó kéz is Mónié! :)

Nincsenek megjegyzések: