2008. máj. 19.

Megmérettetett...


Vannak nehéz hetek, sok virággal, több helyszínnel ez már nem újdonság, na de közben bebatyuzni a cókmókot és átköltöztetni az új helyre, miközben az még épül, és így előkészülni a virágokkal, na ez már feladat.


Amikor egy doboz gyöngy megkereséséhez 5 óriás dobozt kell végigtúrkálni, hmmm, finom.


Elégedettek lehetünk, megcsináltuk, fáradtak vagyunk de minden rendben ment.

Rita

2008. máj. 8.

Elindult a szezon...

Eddig tartott az ez évi felkészülés a szezonra!
Még gyorsan utoljára elmentünk egy virág kötészeti bemutatóra, ahol csak esküvői csokrokat kötöttek.
Magyarországról : Pánczél Péter
Hollandiából : Johan Martens
virágkötök kápráztattak el legújabb, technikákkal és ötletekkel.
És már igaz eddig is dolgoztunk hétvégéken, de ami most készülődik az nem semmi.
Logisztikai képességünket összeszedhetjük a legjobb tudásunk szerint.
Szenzációs, csupa virágos hétvégéink lesznek. Természetesen közzétesszük a fotókat
az oldalunkon.
Mindegyik más-más fantáziával, vannak kifejezetten várva várt hétvégék, ahol igazából azt
csinálhatunk amit szeretnénk!
Ezért mindenki figyelmébe ajánlom, hogy heti rendszerességgel látogasson vissza a honlapra.

Csuklókat izzítani, lábakat lazítani.....................................................zmmmmmmmmmmmm

Móni

2008. ápr. 18.

Work shop

Nem rég rész vettem egy virágkötészeti work shopon.
Belgiumból érkezett hozzánk Franky Bollingh aki
világhírű a virákötők között.
Többek között a Creative Flowers magazin közreműkődő
partnere is.
Reggeltől estig tartó képzésén, együtt készíthettünk vele
menyasszonyi csokrokat és asztaldíszt 2008-as trendnek megfelelően.
Az oldalon már fent vannak a képek, de szeretném
"átültetni" vagy "magyarosítani" az ott tanultakat az
idei szezonban használni.

Móni

2008. márc. 17.

Tavaszi esküvőt szeretnék

-hangzik el a kérés.

A részletes megbeszélésen kiderül, hogy tavaszi hangulatú esküvőt szeretne, de nyári színekkel.

Hogy ez miért fontos? Hát mert abszolút más a hatás!

A virágok lehetnek tavasziak: tulipán, orgona, gyöngyike, jácint, nárcisz....

A teremdekoráció alkalmazkodjon a terem adottságaihoz, a helyszín választáshoz. A színekkel más más hatást érhetünk el. Lehet a tavaszi esküvő világoslila, mályva színű (ezek nyári színek amúgy), és használhatjuk a tavaszi színharmóniákat a vaniliát, a napsárgát, a narancsot, a türkizt... Ugye mennyire nagy a különbség?

A színek húzzák maguk után a struktúrát és a stílust. A narancs színből nehezen lesz visszafogottan, hűvösen elegáns. A narancs a bombasztikus, energikus, fiatalos hatást hozza.

Gondoljátok végig, hogy milyen hatást eszeretnétek eléretni a dekorációval! Legyen koncepció!

A tavaszi paletta meleg, élénk, világos színekből áll:

  • Világosak: vajszín, gyapjúfehér, csontszín, drapp, bézs, ekrü, krém, tojáshéj, homok

  • Sárgák: arany, sárgabarack, kén, kukorica, sütőtök, repce, mustár, narancs

  • Pirosak: barackrózsaszín, lazacrózsaszín, narancsvörös, korall, tégla, pipacs, paradicsom,
    rozsdavörös

  • Kékek: óceán, türkiz, páva, szilva, égszín, búzavirág, ibolya, zöldeskék

  • Zöldek: fű, hárs, menta, moha, nádsárgászöld, pisztácia, khaki, olaj

  • Barnák: karamell, teveszőr, rozsda, aranybarna, mogyoró, csokoládé

  • Szürkék: sárgásszürke, bronzszürke, szürkésbézs

Rita

2008. márc. 14.

Színekről az esküvő dekoráció kapcsán 1.rész

"A szín a fénynek derűs tettereje és mély bánata.”

Goethe




A színek optikailag és érzelmileg is hatással vannak ránk. Az árnyalatok ( tudatalattinkra is hatva) befolyásolják viselkedésünket is.


"A színtanácsadás alapja az Itteni (Johannes Itten1919-1923, a Bauhaus művész tanára) évszak elmélet.
Ő volt az, aki meglátta, hogy ahogy az év négy évszakból áll,
úgy az emberek is négy csoportra oszthatóak (bőrük, szemük, hajuk színe és mindezek összhatása alapján)
Kardinális megfigyelés, hogy a hideg és a meleg színek a természetben évszakról évszakra jellegzetes módon váltakoznak. Mégpedig meleg (tavasz), hideg (nyár), meleg (ősz), hideg (tél) sorrendben.
Az évszak elmélet másik fontos megállapítása az, hogy az egyes évszakok összes árnyalata jól illik egymáshoz.
Ebből az egyszerű tényből következik az a csodás színharmónia, amit a természetben évszakonként tapasztalatunk. Ezt utánozva harmóniát teremthetünk ruházatunk, kiegészítőink, frizuránk és sminkünk színeiben."

Részlet Az egyéni színtanácsadás létjogosultsága című szakdolgozatomból.
2002 Magyar Divat Inézet


Ezek az összefüggések segítenek tökéletesen harmónikusra hangolni a rendezvény helyszínét a dekorációval.
A következő napokban sorra veszem majd a 4 évszakot, és leírom a hozzá passzoló színeket, stílusokat, struktúrákat...
Évekig, mint szín-, stílus és sminktanácsadó dolgoztam, felsőfokú vizsgámat a mára már nem is létező Magyar Divat Intézetben tettem le. Ezt a fajta tudásomat áthangolva a dekoráció színvilágára is tudom kamatoztatni, természetesen csak ha igény van rá :)

Rita

2008. márc. 7.

Virágkötészeti bemutató képei -VirágTrend Áruház

Virágkötészeti bemutató

Visszajelzések a bemutató kapcsán

Nagyon szépen köszönjük, azókat a kedves szavakat, amiket napok óta kapunk e-mailben.
Ezek a visszaigazolások mutatják, hogy nem volt hiába való a sok munka :)
Néhányat, (akiktől engedélyt kaptunk erre)közzéteszünk.

"Kedves Rita és Móni!

Köszönöm a meghívást a bemutatótokra. Megérte a korai felkelést! Tudtam, hogy régóta készültetek erre a bemutatóra, tisztában vagyok a tehetségetekkel, a kreativitásotokkal, a szakértelmetekkel, a precizitásotokkal és nem utolsó sorban a munkabírásotokkal, de mégis meg bírtatok lepni. Nehéz ezt megfogalmazni, de az, hogy egy-egy pici kis részletre nem sajnáljátok az időt, az energiabefektetést, meglátszik a munkáitokon. Nem csupán a sokszínűség, a fantáziadús megoldásaitok nyűgöztek le szombaton, hanem az a megfoghatatlan plusz is, amitől érezhető a törődés, amitől egyedivé, "élővé" válnak a munkáitok.
Remélem, még sokszor lesz alkalmam Veletek együtt dolgozni! Élveztem az ottlétet. Tetszett a Polgármester úr bevezető előadása, örültem az érdeklődők kérdéseinek, és nagyon jól esett a Mártoni Csárda tulajdonosának, illetve személyzetének szívélyes vendéglátása.
Sok sikert kívánok a továbbiakban is, mert Ti megérdemlitek!

Kassai Éva
Szín,- stílustanácsadó"



"Kedves Móni és Rita!

Barátnőmmel mentem el a bemutatótokra, és nem bántam meg. Ugyan még nincs kihez, de egészen kedvet kaptam arra, hogy férjhez menjek. Ha meglelem az "igazit", feltétlenül Titeket foglak választani. Fantasztikusak voltak az asztalok! Azon gondolkodtam, honnan jutott eszetekbe ennyi féle megoldás. Láttátok valahol? Vagy mindet Ti találtátok ki? Vállaltok mást is, vagy csak esküvőn dekoráltok? Nálunk szokott lenni a munkahelyemen két-három alkalommal nagyobb ügyfélparti, amiken eddig mindig mi díszítgettünk, mert ahogy az előadásotokon mondtátok, azt gondoltuk: értünk hozzá. De ahogy így elnéztem ezeket az asztalokat... Valamitől egészen más, mint mikor mi laikusok próbálkozunk.
Szóval köszönöm az élményt, és még biztosan találkozunk!

Csilla "


" Kedves Rita és Móni!

Nagyon örülök, hogy eljutottam a bemutatótokra, ezért érdemes volt elzarándokolnom Mártonba! Jól éreztem magam, érdekesek voltak a bemutatók, kaptam sok jó tanácsot, és igazán jól szórakoztam. Olyan lelkesen áradoztam utána a munkáitokról, hogy a nagymamám egészen elszontyolodott, amiért őt nem invitáltam meg.

Kicsit sikerült is összezavarnotok, hogy akkor én egy szerény visszafogott menyasszony vagyok-e zöldalmás terítékkel, vagy egy igazi vagány, bevállalós, naracs színnel és tökökkel. Merthogy kicsit mindkettő én vagyok. Na sebaj, ennek a kérdésnek az eldöntésére van még egy kis időm, ti pedig szerencsére mindenben partnerek vagytok.

Rengeteg fényképen láttam már a munkáitokat, ötleteiteket, de jó volt a valóságban is látni. Élőben, szinte igazi esküvői hangulattal, zenekarostól, sminkestől, gyűrűpárnástól, cukrászostól, mindenestől. Mert így lesz abból a kavargásból, - ami az ember lányának fejében ilyenkor van - , egy hibátlan, teljes egész.

Köszönöm hogy segítségemre vagytok álmaim megvalósításában!

Zsuzsa"

2008. márc. 4.

Tűzbonsai - Különleges viaszművek a lélkek tükrében

Dekorációs bemutatónk egyik fantasztikus kiállítója volt Bacskó Levente.
Gyönyörüséges lélek melegítő tűzbonsai alkotásait ajánlom figyelmetekbe!




www.tuzbonsai.tar.hu

Rita

2008. márc. 3.

Tapasztalások





Már aludtam kettőt az élményre.
Öröm volt a szombat és megtiszteltetés.

Kedves, barátságos, oldott és befogadó volt a légkör.
Előtte még csak erősen bíztam, mára ki jelenthetem, hogy megtaláltuk a célközönségünket.

A visszajelzések, a kérdőívek azt igazolták, hogy értékeltétek az aprólékosan kidolgozott stílustereket.
A 16 színből a választásaitok alapján a legtöbben a csokoládéra szavaztatok.
2. helyezett lett a sárgakavalkád, majd még dobogós 3. egyforma szavazattal a zöld és a bordó.

A szolgálatók közül sok kedves üzenetet kaptak a kérdőíveken előadóink, Kassai Éva (szín és stílustanácsadó, Szín-tézis Stúdió), Sziklai Ildikó ( rendezvényszervező, EuroConference) és Bacskó Levente (tűzbonsai).

Nagy köszönettel tartozunk Fekete Csabának (Nászriporter) aki fantasztikus képeivel megörökítette a pillanatot. Képeit megtaláljátok a honlapon.
A bemutatót még egy hétig, megtekinthetik az érdeklődök a Mártoni csárda és Fogadó teraszán! (Szigetszentmárton, Dunapart-alsó u.1)

Nagyon jól éreztük magunkat, Melinda bomba jól énekelt (No Stress Band)!! A Piramis cuki isteni finom sütiket kínált.
Az OldRent autójától, katalógusától mindenki odalett! (kis magánmegjegyzés a kisfiam is :)



Rita

A visszaszámlálás befejeződőtt.......

Húúúúúúúúú, túl vagyunk a dekorációs bemutatónkon.
Az 1 évnyi munka végéhez értünk és büszkén állíthatom,
hogy megérte!

A megjelent emberek arcát figyelve, már érezhető volt a siker.
De mindenkit meghallgatván, az eredmény még csodálatosabb,
euforikus állapotokat idéztünk elő, ami a döntésüket egy-egy
szín választásával kapcsolatban megzavart.
Csak pörögtek az események, még ma is nehéz visszaidézni a pillanatokat
gondolom napok múlva letisztul.

Az oldalunkon már látható egy fotó sorozat, a képek önmagukért beszélnek.

És igen, olyan mértékű erőt adott az emberek pozitív "hozzánk állása"
amit semmilyen doppingszer nem produkál.
Itt ragadnám meg, hogy köszönetet mondjak /írjak/ minden kedves érdeklődőnek aki eljött és megtisztelt minket a jelenlétével!

Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálhatom amit szeretek, és legjobb tudásommal bizonyítani
van értelme!

Szóval -életerő, tuning, szép az élet, lebegés, boldogság, megértés, kielégülés és hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, bár belülről kicsi ürességet érzek, de a lényeg ugyanaz

SZÉP AZ ÉLET!

Móni