2010. szept. 20.

VI. Hortus Kupa


Hétvégen került megrendezésre a szokásos évi Hortus Hungaricus virágkiállítás.
" A legszebb őszi csokor" pályázaton vettünk részt.
Mikor megjött a pályázati felhívás elgondolkodtam, hogy mi az ami még nem szerepelt?!
Falu Tamás Őszirózsa c. versét kötöttem meg csokorba, mert a felhívás alapja egy kézben kötött csokor volt.
Az alaphoz kellett egy váza is, amit kissé átváltoztattunk egy antik elhagyott arára.
(3 napig ragasztgattuk)
Nagymamáinktól származó örökségeket is felragasztottunk, a decoupagolt vázára.

Csokortartónak pedig egy könyvet használtunk.

Az ökörnyálat pedig "műszőr" imitálja :)


És a végeredmény...
Azoknak akik nem ismernék a verset:
Fehéren és lilán búsong a kert mélyén,
Mint esküvő előtt elhagyott ara.
Szegény őszirózsa, tavaszt sose látott,
Az őszirózsának ősz a nyara

A télnek csontkeze ott setteng körötte,
Ökörnyál hurkolja, mint ezüst bilincs.
Holnap a tél, s a szél ront rá, hogy letörje,
Az őszirózsának még csak ősze sincs.
Felhasznált virágok: rózsa: tibet, ocean song, dark hypnos, dália, őszirózsa, köles,hortenzia.
Móni

Nincsenek megjegyzések: