2010. jún. 14.

A Dunánál

Ma már jó.
A víz körbe vesz.
A nagy Duna, a Kis-Duna.
Hétvégén dolgoztunk mindkettő mellett.
Először azon aggódtunk, hogy közelítjük meg egyik helyszínünket a Zsófia hajót, de aztán megnyitották az alsó rakpartot, úgy hogy ez már nem volt gond.
De a meleg és a szúnyogok!
Vannak napok amiket az ember sosem felejt el, ez a rákká fővős szombat, na ez közte lesz, tuti.
Még csak háromhete volt, hogy miközben a gödöllői kastély kertjében rohantunk a kovácsoltvas állványokkal, a fejünkön kopogott a jég és látszott a hidegben a lehelletünk.
Jut a jóból mostanság.
Kell a dekorációs "A" és "B" terv is.

A kompon hazafelé a  hűs, víz illatú szél mindannyiszor "otthon"-kás érzés.


Rita

Nincsenek megjegyzések: