2009. júl. 28.

Esküvő dekorációs árajánlat kérés

Minap írtam szerződésről, bizalomról.... már így is hosszúra sikeredett az a bejegyzés és mivel nem könyvet írok ha nehezen is de rávettem magam a post befejezésére. De bennem maradt még néhány ezzel kapcsolatos gondolat.
Az árajánlat kéréséről már esett szó, röviden annyi, hogy van az oldalunkon egy TÁR menü amiből letölthető egy táblázat, ezt célszerű kitöltve visszaküldeni és mi ez alapján elészítünk egy megközelítő árajánlatot.
Azt szoktuk kérni, hogy használjátok az árajánlattáblánkat kalkulátorként, hiszen ti tudjátok mi fér bele a költségvetésbe, mit lehet lenullázni belőle, netalán beleírni stb..
Az első benyomásunk nektek rólunk a honlap (képek- referencia), a blog (lehetőség a személyesebb megismerésünköz) majd a válaszadásunk gyorsága, pontossága, milyensége. Nekünk pedig az első leveletek, telefonhívásotok majd a folytatás (kapunk-e választ az e-mailünkre egyáltalán, vagy sem).
Igen, ez a szolgáltató ipar, a szolgáltató szolgáltat, mi pl. ingyen árajánlatot készítünk és megoldásokat kínálunk, ötletelünk, helyszínt bejárunk.
Mindezeket persze annak a reményében, hogy majd alkalmasnak találtatunk a kivitelezésre is.
Türelmesen várjuk árajánlatainkra a választ napokig sőt hetekig. Az igennek persze jobban örülünk, a nem is elfogadható, a választalanság a bántó.

Rita

Nincsenek megjegyzések: